Kategóriák

Miért fontos a szemüveg vizsgálatnál a szemészeti vizsgálat?

40 éves kor körül az emberek olvasási képessége az alkalmazkodás csökkenése miatt romlik, homályosan látnak, „megrövidül a kezük”. Jobb esetben ilyenkor szemészorvost keresnek fel, aki egy teljes körű szemészeti vizsgálatot végez. Ilyenkor részletes anamnézist vesz fel, amely a beteg panaszára (szemészeti), egészségi állapotára, korábbi betegségeire és a családi betegségekre vonatkozhat. Fontos a látásélesség pontos vizsgálata, ami előre vetítheti a szemészeti betegség lehetőségét.

A szemüveg vizsgálata az alkalmazkodás bénítással, pupilla tágítással történhet (ez gyerekeknél elengedhetetlen). Ez egy több mint fél órás vizsgálat, mely során a korrekció pontosabb megítélése mellett a szem elülső és hátsó szegmentjének (üvegtest, szemfenék) vizsgálata válik lehetővé.

Fontos, hogy ilyenkor a páciens tudja, hogy rosszabb lesz a látása, főleg közelre 1-2 órára. Az elülső szegment betegségeire (száraz szem), a lencse állapotára (szürkehályog-katarakta), illetve a hátsó szegment: az üvegtest, a látóidegfő, a látóideghártya és erei vizsgálatára kerül sor. A látóidegfő a zöldhályog esetében mutat kóros eltérést. A zöldhályog egy lassan progrediáló látótér kiesést okozó betegség, mely a retinális idegsejtek irreverzibilis pusztulásával járnak (ez az elsődleges zöldhályog nyitott zugú változata, mely 40 év felett a lakosság 2%-át érinti, 8. évtizedre ez 7%-ra nő). Az éleslátás területén keletkező elváltozás, mely az 50 év felette embereket érinti, az olvasási képességet rontja meg, mely bizonyos esetekben nagyon hatásosan kezelhető.

A látóideghártya és az erek állapota belgyógyászati betegségekre hívhatja fel a figyelmet. A cukorbetegség napjainkban egyre több embernél jelentkezik (civilizációs betegség, mely életmód változtatással kivédhető), melynél a szemfenék vizsgálat nélkülözhetetlen évente, illetve elváltozástól függően 3-6-9 havonta, de akár magas vérnyomás, magas lipid és koleszterin vérszint is előfordulhat.

A belgyógyászati betegségek felismerése mellett fül-orr-gégészeti, neurológiai, bőrgyógyászati betegségek, mint határterületek kivizsgálásában segíthet a szemész.

A szemüvegek személyre szólóan, igénynek megfelelően írhatóak fel. Csak távolra látáshoz (egyfókuszú), közelre látáshoz is (kétfókuszú), illetve több távolságra (többfókuszú) lencse válik szükségessé.
A dioptria megállapításán kívül optikussal való konzultáció után készítendők el a szemüveg.

Ugyanakkor, látásromlás bármely életkorban előfordulhat, amely esetleg egy szembetegséget is jelent, nemcsak egy szemüveggel megoldható problémát.

Ha szeretné kivizsgáltatni szemét, látogasson el hozzánk. Kattintson, és megtalálja telefonszámunkat, címünket >>

 

Mentés

Csigapláza

Közösségi modul

 

Legkeresettebb

  • Ritmikus gimnasztika Ferencváros,...Leírás: Szeretettel várjuk a lányokat a 9. kerületből is klubunkban, ahol ritmikus gimnasztika és művészi torna óráinkon vehetnek részt. Érdemes ellátogatni hozzánk Ferencvárosból is, amennyiben művészi torna órára szeretné beíratni gyermekét, a ritmikus gimnaszt ...
  • Papírhulladék előkezelés...Leírás: Cégünk a 9. kerülettől nem messze található, iratmegsemmisítéssel, valamint papírhulladék előkezeléssel is rendelkezésre állunk. Szeretettel várjuk ferencvárosi ügyfeleink megkeresését is, bizalommal forduljon hozzánk, hiszen már 1994 óta végezzük a papír ...
  • Pedikűr Ferencváros, svédmasszázs...Leírás: A ferencvárosi hölgyeket és urakat egyaránt szeretettel várom szalonomba, ahol pedikűrt és svédmasszázst is biztosítani tudok 9. kerületi vendégeim számára. Ferencvároshoz közeli szalonomban a pedikűr és a svédmasszázs mellett természetesen rendelkezésre ...
  • Bőrmegújító arckezelés 9. kerület,...Leírás: Exkluzív kozmetikai szalonom a 9. kerület közelében található, ahol szeretettel várom ferencvárosi vendégeimet is bőrmegújító arckezeléssel, holisztikus szépségápolással. Kozmetikusként nagy tapasztalattal rendelkezem a problémás arcbőr kezelése területén ...
  • Számítástechnikai szaküzlet...Leírás: Számítástechnikai szaküzletünk szeretettel várja a 9. kerületből érkezőket is, ahol a számítástechnikai eszközök forgalmazása mellett számítógép szervizelést is biztosítunk ferencvárosi ügyfeleink számára. Szolgáltatásaink között a rendszerüzemeltetés és ...
  • Edzőterem Ferencváros, fitness...Leírás: Edzőtermet keresel Ferencvárosban? Jól felszerelt fitness teremre lenne szükséged a 9. kerületben? Akkor bátran gyere el hozzánk, edzőtermünk 2500 nm-en várja azokat, akik a sport szerelmesei és egy fitness termet keresnek Ferencváros környékén. Edzőtermü ...
  • Bútorjavítás Ferencváros, bútor...Leírás: Amennyiben bútorjavításra van szüksége Ferencvárosban, vagy bútor összeszerelés miatt keres tapasztalt és megbízható szakembert a 9. kerületben, bizalommal forduljon hozzánk. Ferencvárosban is rendelkezésre állunk bútorjavítással, bútor összeszereléssel e ...
  • Fényszóró polírozás Ferencváros,...Leírás: Fényszóró polírozásra van szüksége Ferencvárosban vagy esetleg szélvédő javítás miatt keres megbízható szakembert a IX. kerületben? Több mint 20 éve foglalkozom fényszóró polírozással és szélvédő javítással a IX. kerületben. Lakosság illetve cégek rendelk ...
  • Fogsorjavítás, fogtechnikus IX....Leírás: Megvárható fogsorjavítás ferencvárosiak részére! Fogsortisztítást és fogkő leszedést vállalunk műfogsor esetén! Fogorvosok részére fogtechnikusi munkán készítésével is rendelkezésre állunk! Törhetetlen (valplast) fogsorok, fémlemezek, fémkerámia hidak, ko ...
  • CNC megmunkálás Ferencváros,...Leírás: CNC megmunkálás miatt keres megbízható céget Ferencváros közelében? Cégünk széleskörű szolgáltatásokat nyújt CNC megmunkálás és esztergálás területén a 9. kerülettől nem messze. A CNC megmunkálás és az esztergálás mellett gravírozást is vállalunk géptáblá ...

SZAKMAI CIKKEK

A hajhosszabbítás módszerei

Minden nő szép és hosszú hajról álmodozik, azonban sajnos nem mindenkinek adatik meg a dús hajkorona. Ez napjainkban szerencsére már nem okoz olyan nagy elkeseredést a hölgyek számára, hiszen, ha a hajunk természetes állapotban nem eléggé dús, vagy...

Bővebben

„Nagyon gyakran felfázom, pedig úgy felöltözöm!”

41 éve vagyok nőgyógyász szakorvos. Az első 25 évben nem találkoztam azzal a panasszal, hogy a paciens gyakran „felfázik”, „pedig tessék elhinni, hogy úgy felöltözöm!” Az utóbbi 16 évben egyre többször.  Azt is panaszolták, hogy ez a „felfázás” gyakr...

Bővebben

Soha nem volt ennyire könnyű redőnyt rendelni

Redőny rendelés, redőny árajánlat nálunk: Folyamatosan növekvő redőny értékesítés a helyszíni szereléssel. Másként, mint mások. 2010 év elejétől megfordítottuk a rendelési szokásokat, mely az általános piacai gyakorlattal teljesen szemben állt. Azót...

Bővebben

Miért fontos a szemüveg vizsgálatnál a szemészeti …

40 éves kor körül az emberek olvasási képessége az alkalmazkodás csökkenése miatt romlik, homályosan látnak, „megrövidül a kezük”. Jobb esetben ilyenkor szemészorvost keresnek fel, aki egy teljes körű szemészeti vizsgálatot végez. Ilyenkor részletes ...

Bővebben

Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért.

Miért van erre szükség? Mert adataid védeni kell. További információ

Rendben - OK
© 2015 Awacs Design és Reklámiroda Kft. Minden jog fenntartva.

Kategóriák